10 January 2014

290. My Favourite Beauty Pruducts in 2013!

Edina után szabadon én is előálltam nektek olyan beauty termékekkel, amelyek nekem a leginkább beváltak ebben az évben. Gondolkoztam olyanon, hogy a kedvenc lakkjaim, de egyszerűen nem bírom szűkíteni a kört, és csak ismételni tudnám önmagamat. Ez pedig egy kicsi színt hoz ide (haha, pedig az jó sok van a lakkoknál is), és nem utolsó sorban egy bejegyzésben arra is fény derül, melyek az én igazi kedvenceim. Nézzük hát a teljesség igényével:

My Favourite Beauty Pruducts in 2013!


Amit fontos megemlítenem, hogy a körömlakkokon kívül minden más területen nagyon makacs vagyok. Ha valami bevált, akkor attól nem szabadulok meg, csak ha 1. allergiás leszek rá (ilyen csak egyszer fordult elő egy alapozónál), vagy 2. ha kivonják. Valószínűleg ha elolvassa majd ezt a bejegyzést egy hozzáértő, felakasztana engem, legalábbis a "sminkes" énemet, ugyanis vannak termékek, amiket kicsit máshogy használok, az is lehet, hogy rosszul. De nekem így vált be, ez lett a mindennapi rutinom, így számomra minden egyes itteni termék rendeltetésszerűen van igénybe véve. :D Kezdjük is akkor a mustrát (igyekszem rendszert vinni a bemutatásba, de ezt sajnos nem garantálhatom)!

Testápolás


Ha testápolás, akkor egyértelműen a The Body Shop testvajak nálam a nyerők. Mióta kint tartózkodok, "csupán" csak 3 tégellyel vásároltam, de mentségemre szóljon, hogy mindig volt valamilyen akcióm hozzá. Elsőként az áfonyásat vettem, mivel nem hoztam ilyen jellegű termékeket magammal a súly miatt. Az illatába azonnal beleszerettem, ráadásul féláron adták. A Ginger Sparkle és a Honeymania testvajak már csak azért is kerültek hozzám, mert nem bírtam ellenállni ezeknek az illatoknak. Egyszer csak el fognak fogyni, így cseppet sem aggódok.

Kézápolás


Mivel a kezem gyakorlatilag állandóan fényképezőgép elé viszem, így roppant fontos számomra, hogy szép legyen. Senki sem akar nézni egy kiszáradt, berepedezett kézfejet. Szerencsére nálam nem ennyire vészes, de egy kis ápolás mindig ráfér. 
Ezzel a The Body Shop-os mandulás kézkrémmel sokáig szemeztem, majd amikor jött egy féláras kedvezmény, azonnal meg is vettem. Pont jó állaga van nekem, megfelelően hidratál ,és hamar beszívódik. :) Kedvencem még szintén ettől a márkától az epres fertőtlenítő is. Csak bedobom a táskába, és bárhol bármikor használhatom úgy, hogy kellemes illatom lesz. 


A körmeim/körömágybőröm ápolására is nagy energiát fordítok, így használok Crystal Nails Cuticle Oil-t ananászos és barackos változatban is, mikor melyik tetszik (általában éjjelre kenem be vele a bőröm), de e mellé az Orly Cuticle Therapy Cream-et is használom, még mindig az első tubussal, annyira lassan fogy. Ezekről ITT olvashattok bővebben. 
Ide került még két alaplakk is. Az egyik ez az általam istenített Astor Power3 (bővebben ITT), amiről azt írták nekem, hogy továbbra is a polcokon marad, csak az a gond, hogy még sem.... Ha elfogy, akkor sem lesz nagy gond, mivel megtaláltam a tökéletes utódját ebben a Sally Hansen Green Tea + Bamboo körömerősítő alaplakkban. Ami még nagyon fontos számomra, az a megfelelő fedőlakk. Ez pedig továbbra is a Seche Vite (bővebben ITT), amire hallani hideget-meleget, de nálam tökéletes szolgálatot tesz. Már a harmadik üveggel dolgozok. Ehhez elengedhetetlen a Seche Restore hígító is, mivel a vége felé elkezd sűrűsödni. Egyébként más lakkokkal is kiválóan működik, így érdemes rá beruházni. 


A lemosásnál is fontos, hogy olyan terméket használjunk, ami nem roncsol annyira. Én továbbra is az Isana mandulaolajos termékére esküszöm. Még nem volt olyan, hogy átkoztam volna, régen a többivel ez gyakran előfordult. Sajnos itt még nem láttam, így otthonról látnak el az utánpótlással. Bár most egy időre elég lesz az az 5 üveg, ami itt sorakozik. 

Hajápolás


Tudom, a hajfestés nem éppen az ápoló hatásáról híres, de ezzel a festékkel eddig maradéktalanul meg vagyok elégedve úgy, hogy már 6. éve használom (ha nem több). Ez pedig a L'oreal Casting Creme Gloss 316-os árnyalat. Ami nagy "csapás", hogy itt ezt a színt elég nehézkes felkutatni, így ezt is otthonról kapom. :D Ami szintén hatalmas favorit, az az Uniq One hajápoló. Fodrásztól lehet beszerezni, vagy esetleg pár webshopból. Naaaaaagyon sok ideig elég egy flakon, nekem még mindig van ebben annak ellenére, hogy két éve fújom a hajamra. Az állaga egyébként olyan, mint egy balzsamnak, száraz, és vizes hajon is lehet alkalmazni.
Samponok azért nem kerülnek most ide, mert azzal mindig nagyon sokat kísérletezek, hogy megtaláljam a megfelelőt. Eddig ami a legjobban bevált, az a Johnsons babasampon. Balzsamként a festékben található terméket használom, és mellé most az Aussie-féle 3 perces helyreállítót. 

Arcápolás


Végre itt is megtaláltam a majdnem tökéletes rutinomat! Minden este ezt a Garnier Essentials Sensitive kétfázisú sminklemosót használom, ami egy kis olajos réteget hagy a bőrömön, de ezt én fent hagyom zuhanyzásig, nyugodtan táplálhat, főleg így télen. Ezután lemosom az arcom a Vichy Normaderm-mel, így a tisztítással már teljesen kész vagyok. Estére a The Body Shop Tengeri füves gél állagú hidratálójával kenem be az arcomat, ami mattít, kordában tartja a faggyúmirigyeim, mégsem szárít ki. Ha extrára vágyom, akkor jövet a Baviphat epres méregtelenítő maszk, azután, hogy átradíroztam az arcbőrömet a The Body Shop teafás arcradírral (ami sikeresen lemaradt a képről...).

Illatok


Mielőtt bemutatnám a kedvenc sminktermékeimet, előtte jöjjenek az illatok is. Itt is ragaszkodó vagyok, de 1-2 alkalommal elcsábulok egy-egy üveg után. Nyáron a The Body Shop mangós testpermetével szoktam magam nyakon önteni. Annyira frissítő és finom, hogy nem igazán lehet neki ellenállni. Szintén hasonló érzést váltott ki belőlem ez a Honeymania parfüm is, amit inkább ebben az időben preferálok. (Á nem néz ki úgy ez a bejegyzés, mintha TBS mániás lennék.... ÁÁÁÁÁÁáááááá :D) Ezt a Zara Milano parfümöt hosszas válogatás után vittem a pénztárhoz, mivel épp olyan napom volt, hogy új parfümre vágyom. Egyáltalán nem bántam meg, azóta csak ezt fújom magamra.
De van két állandó kedvencem is. Az egyik az YSL Parisienne, amire úgy vigyázok, mint a szemem fényére, igaz még félig tele van az üveg, a másik pedig ez a MEXX parfüm. Ezt fiatal tini korom óta használom, és mindig visszakúszik az életembe. Ebből lassan újat kell vennem.

Smink
Arc


Jöjjenek végül a sminktermékek! Ebben is nagyon ragaszkodó vagyok, de azért szemhéjpúdereknél, szemfestékeknél el tudok csábulni...
Szóval. Az én arcomra egyetlen egy alapozó vált be maradéktalanul, ez a Vichy Normaderm Teint. Drága, ezt elismerem (bár inkább csak közép árkategóriás), de sokáig elég. Nagyon sokáig. Volt olyan, amit két évig használtam, de ez már azt hiszem a 3. tubuskám. Eddig még egyetlen egy sem romlott meg, nem pattogtam ki tőle, sőt, néha ha nagyon ramaty az arcbőröm, még segít is rajta. A fedésével is elégedett vagyok, szóval mi kell még!? Korrektornál én is beadtam magam a Catrice Camouflage-nek a legvilágosabb árnyalatának, és egész jól teljesít. A szemem alá viszont nekem még kell egy kis Estee Lauder Idealist Cooling Eye Illuminator (mivel nagyon vékonyka ott a bőröm, ár szerencsére nem szoktak annyira megduzzadni, és nagyon ritkán karikásak). Mindig tökéletes szolgálatot tesz, és rettenetesen sokáig elég. Még egyszer sem kellett újravennem. Van olyan, hogy csak ezt használom. Ezt amúgy még a Glamour-tól kaptam ajándékba a szérummal együtt, amit mindig Magyarországon felejtek.... Pedig azt is nagyon szeretem. 
Púderből a Bourjois Healthy Balance vált be. Sokáig mattít, pont illik az arcbőrömhöz, és nem fulladok meg tőle. Még nyáron is használható. Pirosításnál Sleek-re esküszöm (Flamingo árnyalat). Több félével próbálkoztam, de amióta ez van, elő sem kerülnek. Még a Flormar-ra vagyok nagyon kíváncsi, de azt majd később. Tartós, ha nem tunkoljuk az ecsetet, akkor természetes is, és nagyon sokáig elég. 

Szem


Szempillaspirálból amióta megjelentek ezek a L'oreal Volume Million Lashes-ek, csak ezt használom. Jó párat ebből is kiürítettem már. Nem irritál, széppé teszi a pilláimat, és ez a változata tényleg fekete. Nemrég kaptam pár körömlakkot tesztelésre, amihez az Astor Big&Beautyful Butterfly Look szempillaspirált is megkaptam. Az előző után eléggé szokatlan volt, ráadásul sokkal természetesebb hatást keltett. Viselni tényleg nagyon könnyű, és le is jön hamar. Most felváltva használom ezeket.
Tusból is már nagyon régóta ezt az Artdeco Long Lasting Liquid Liner-t használom. Ezt is ajándékba kaptam, de ha elfogy (ami sajnos bekövetkezik :(  ), akkor gondolkodás nélkül újraveszem.
Szemceruzáknál is mindig leragadok ezeknél. Essence-től van a barna és a kék is. Mindig jó szolgálatot tesznek, így feleslegesnek érzem a drágábbak megvételét. Feketéből viszont a Maxfactoros ami nyerő. Nem kenődik össze vissza, és nap végére a helyén marad. Szemöldökömre is használok egy ceruzát, ami szintén Essence. Hihetetlen jó, és ez már a 3. ilyenem, szóval tényleg nagyon megszerettem. 



Na ez már egy nagyobb adag, és sűrűn változik, de a szemhéjfestékeket nagyon szeretem. Igaz, már a színeseket kerülöm, meghagyom a "fiatalabb" generációnak, de még így is bőven tudok válogatni a polcokról/webshopokból. Amire nagyon vágyom, az a Color Tattoo, de itt olyannyira drága, hogy meg kell várnom az 1+1-es akciót. :D
Alapként ezt az Essence eye base-t használom. Nekem jól bevált, és estig a helyén tartja a sminkemet. Jó, soha nem teszek annyit, hogy esélye legyen elmozdulni, de nem árt az óvatosság. 
Szemhéjpúderből a legnagyobb kedvencem ez a világos Essence, amit már nem lehet kapni, de ha jól láttam a képeken, újra visszajön. Ideje már, mert kezd kifogyni. A másik hatalmas szerelmem a Catrice Intensif'Eye. Gyakorlatilag 7-ből 3-nap ezt viselem, vagy több... :D A L'oreal Color Infaillible púdereit is nagyon szeretem, mivel intenzívek, és tartósak. Itt ezek is extra drágák a drogériákban, de vannak olyan akciók, amikor 2-3 euroért ki lehet fogni. Én mind a 4-et így vettem, így eléggé boldogan tekertem aznap haza. Van még itt egy Alverde highlighter, amit én néha kicsit másként használok. Ha világosabb a sminkem, akkor ezzel szoktam az éles éleket eldolgozni. Tökéletesen megszolgálja ezt a feladatot, így nekem ez nem gond. :)
Végül itt van ez a Sleek Vintage Romance paletta.... Igaz, csak decemberben kaptam meg, de A-TYA-ÚR -IS -TEN. :D A tökéletes színeket csempészték bele. Mindegyik olyan, amit gyakran használok, így sajnos, vagy nem sajnos el fog fogyni minden pordarabkája. 

Száj


Mielőtt megnéznénk a rúzsokat, jöjjenek az ajakápolók. Ugyanis ezek nélkül elő sem veszem a többit. Sajnos hamar ki tud száradni a szám, és az egyáltalán nem szép látvány egy élénk rúzzsal. Három igazi kedvencem van, itt megint elfelejtődött egy, valószínűleg a táskámban van. A kedvencek kedvence a Carmex. Ez is, és a tégelyes is. Aztán jöhet egy kis Honeymania a The Body Shop-tól. Ami lemaradt, az pedig a Coca-Cola-s ajakápoló. Mindegyik jól szolgál.
Végül a rúzsok! Szoktam vöröset is használni, de az nagyon ritka. A hajamhoz, bőrömhoz inkább a rózsaszínes, lilás, korallos árnyalatok állnak jól. Ezért van itt ez a csodás YSL, amit általában csak ecsettel, vagy ujjal viszek fel, közvetlenül elég brutális (csak buliba). Az Essence pulton vannak ezek a fekete külsejű rúzsok, amelyek az árukhoz képest kitűnőek. Igaz, nekem a Natural Beauty árnyalat van, ami szinte csak egységesíti az ajkaim színét, így nem annyira látom a hibákat. Nyári sláger volt ez a Bourjois Rouge Edition 11-es számú rúzs, alig várom, hogy újra ebben parádézzak, annyira szeretem! Szerintem még több szín is fog landolni nálam ebből a kiadásból, annyira meg vagyok vele elégedve. Itt van még egy Catrice is, a Feathers & Pearls kollekcióból, ami egy szép sötétebb pink. Félmatt a finise, így engem levett a lábamról.

+1 Belső ápolás 


Amit még nagyon fontosnak tartok az az, hogy ne csak kívülről, de belülről is tápláljuk magunkat. Nyilván egészségesen kell étkezni (hát nálam ez többször derékbe szokott törni... :D ), de emellé vitaminokat is érdemes szedni. Én ezt nem igazán kötöm szezonokhoz, nekem minden évszakban szükségem van rá. Ez a Supradyn complex energy tényleg nagyon jó, és bőven elegendő egy nap egy szem. Tavaly egyetlen egyszer voltam csak náthás, egy kicsit. 
Mellé szépségvitamint is szedek, leginkább a hajam miatt, mivel a nyári hajtás egy kicsit megviselte, és hullott rendesen. Itt kint vásároltam ezt a körömre, hajra és bőrre való vitamint, ami a Kruidvat drogéria saját terméke. Tele van B-vitaminal, vassal, cinkkel, mindenféle mással is, a babahajaim is szépen jönnek tőle, és ami nagyon fontos, csak napi egy darabra van szükség. Gyűlölöm beszedni ezeket, így ennek nagyon örülök. :D

Szóval ennyi volna az én "kis" listám. A teljességre törekedtem, ezért lett ennyi minden felírva, ráadásul ezek tényleg azok, amelyeket majdhogynem napi rendszerességgel használok. Aki végig tudta olvasni, annak nagyon köszönöm! :)


Nektek melyek voltak 2013 kedvenc termékei?




Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 





6 comments:

  1. Érdekes, hogy nincs Hollandiában Isana, enyémre az van írva, hogy ott gyártották a lakklemosómat.
    Nálam a Bioderma érzékeny bőrre, ami bevált, pár hónap alatt látványos a hatása.
    Sminket csak alkalomra használok, bár még új a Catrice All Matt alapozója, tetszik, pirosítóból Max Factor van, púderből, korrektorból Cadea Vera, de pályázom a Catrice korrektorára is, rengeteg pozitív vélemény van róla.
    Szemceruza Essence, spirál Avon, semmi extra, nekem bármelyik spirál műszempillákat csinál, kivéve az Alverde, az borzalmas. Valami jó kis szemhéjpúder-paletta jó lenne, régebben L'oreal volt, rám romlott, most valami jobb márkát keresek.
    Rúzs is rám szokott romlani, már kidobandó az Avon rúzsom, majd keresek újat a Catrice állványom, meg a Manhattan szájfényem ami fogyóban van, ahelyett is kell másik. De úgysem festem magam minden nap, szóval még sok is, ami van.
    Nem semmi kollekciód van :)

    ReplyDelete
  2. Nem tudom Müller van-e, de pont múltkor olvastam- gondolom egy blogon-, hogy a mülleres saját termék lemosójába ugyanaz van, mint az Isana-ban. Esetleg meglesheted, ha elfogy az az öt üvegecske :D

    ReplyDelete
  3. Audrey80: Nincsen, mivel a flakonon is rajta van, hogy Rossmann termék (bár ez nem kizáró ok). Az már igen, hogy ez a drogéria nincsen Hollandiában.
    Sminket én majdnem minden nap használok, és igyekszem minden termékemet használni, több-kevesebb sikerrel. :D

    Zsozsó Sakklakk: Nincsen Müller sajnos, amit hihetetlenül sajnálok. :( Amíg megoldható a csomagküldés, addig mindig kérek körömlakklemosót, így mindig van utánpótlás. :D

    ReplyDelete
  4. Enyémre az van írva, hogy származási hely Hollandia, forgalmazza Rossmann Mo., szóval lehet más néven van ott forgalomban, ki tudja.

    ReplyDelete
  5. Hát így elsőre tényleg The Body Shop mániásnak mondanálak :D Az Isana körömlakk lemosót nem csodálom, hogy ennyire szereted, mióta kipróbáltam, csak azt vagyok hajlandó használni :) Arra azért kíváncsi lennék, neked mennyi ideig elég egy nagy flakon :D
    Az alapozó pedig szerintem pont egy olyan dolog, amire érdemes pénzt kiadni, hiszen azért csak az érintkezik közvetlenül a bőröddel majdnem egész nap (én nem használok primert). Még ha nem is funkciójának megfelelően használod az Alverde highlighter-t, tökre felkeltette az érdeklődésem :3

    ReplyDelete
  6. Audrey80: Hát fogalmam sincsen, ennek majd jobban utána kell járnom. :) Csak tudod, amíg van, nem hozza a szükség. :D

    Dii.: Haha! :D De ha annyira jók a termékeik az én bőrömnek? Hidd el, azért kitart az Isana egy ideig. Mióta megjött az a 4 felmentőcsomagban, még mindig nem bontottam ki őket. :D
    Alapozóról alkotott véleményeddel pedig teljes mértékben egyet értek! Az egyik legfontosabb termék, aminél nem érdemes sóhernek lenni. Az Alverde terméket pedig nem tudom, hogy még árulják-e, én kb 2 éve vettem kiárusításon. :(

    ReplyDelete