4 April 2014

338. China Glaze Flourish - Grass is Lime Greener + egy kis csavar

Mára egy nagyon vegyes érzelmekkel megtöltött bejegyzéssel érkezek hozzátok. Annyi mindig jót, de e mellett pár rosszat is fel fogok hozni, ami miatt a szívem szakad meg, de kezdjük az elején. Tavasszal megjelennek a szebbnél szebb, üde színek, amelyeket én személy szerint imádok a körmeimre kenni. Persze, szeptemberben az ember már sötétségre vágyik, de most kiélvezem minden pillanatát a világosságnak. Minden évben a China Glaze márka olyan kollekciókkal rukkol elő, amit legszívesebben felvásárolnék, de úgy az összes darabjával. Most is megtetszett pár darab... 

China Glaze Flourish - Grass is Lime Greener


Az idei tavaszi kollekcióban leginkább erre a színre pályáztam. Nehéz lehet elhinni, de ilyenem eddig még nem volt. Maximum hasonló, de az is nyugodtan elbújhat e mögé a csodás kis élénk zöld szín mögé. Ez egy tökéletes krém finisű lakk, ami (nem viccelek) fényviszonyoktól függően változtatja a színét. Van amikor egészen visszafogott, de ha úgy adódik, akkor kiégeti a szemünket, annyira élénk. Még nem a neon kategória, de akik visszafogottságra vágynak, azoknak nem ajánlom. Mellette egy tégely kis arany fóliát láthattok, amivel egy kicsit megbolondítottam ezt a manikűrt. Az összhatás nekem bejött, de jöjjön a feketeleves.




Maga a szín felvitel után is szemet kápráztató. Nem tudom nektek leírni mennyire megkedveltem. Azt tudom, hogy sokkal jobban elragadott, mint amikor megrendeltem. Pár hete van csak a birtokomban, de 4-5 alkalommal már viseltem (ez nagy szó! :D). Azonban olvastam, hogy a minősége csapni való. Ez így van. Ha nem lenne ilyen csodálatos színe, biztosan a falhoz vágtam volna már az üveget. Kezdem a legkevésbé zavaró ténnyel. Három rétegben fed, ami azért sem akkora gond, mivel hiper-szuper gyorsan megszárad (mattra). Erre azonban mindenképpen kell fedőlakkot kenni. Ha nem tesz valaki, nem viccelek, már 3-4-5 óra után elkezd nagy darabokban lepattogni! Attól függ mennyire vesszük igénybe kezeinket. Ha egy átlátszó réteget teszünk rá, akkor csak másnap kezdi el bemutatni ezt a remek tulajdonságát. "CSAK". Rettenetesen bosszantó, mivel tényleg szeretem ezt a színt... De ami még szintén rossz, az az állaga. Ezt a három réteget is nagyon nehéz úgy felvinni, hogy egyenletes legyen. Olvastam már valakinél, hogy az ilyen állagú CG körömlakkoknál jól bevált az Aqua Base alaplakk, mert akkor szépen siklik, és két rétegben is elég, de sajnos én ezzel nem rendelkezek (még, nagyon valószínű, hogy megrendelem, mert több színhez is ideális lenne).



Ezek ellenére sem tudok haragudni annyira, hogy ne használjam. Még akár hetvenszer is leírnám nektek, hogy mennyire imádom ezt a színt. 
Eddig azonban mindig csak magában viseltem, most viszont feldobtam egy kis arannyal. Még tavaly kaptam tesztelésre ezeket a fóliákat a Born Pretty Store-tól, de szégyenemre még csak most készül róla bejegyzés... Pedig már többször is használtam őket. Egy nagyobb műanyag tégelyben érkezett 6 db ezüst és 6 db arany fólia. Mikor kinyitottam, akkor nagyon meglepődtem, ugyanis olyan kis puhák, és annyira könnyen szakadnak/ törnek, hogy csak na. Persze ez nagy előnyük, mivel így tökéletesen rá lehet egyengetni a körmeink felületére. Én úgy használtam őket, hogy egy kis szemöldök csipesz segítségével tépkedtem apró darabokat, majd ezeket egy narancsfa pálcikával felapplikáltam a körmeimre. Természetesen ecset, fogpiszkáló segítségével is meg lehet ezt oldani. Készítettem pár képet a termékről, ha meg szeretnétek rendelni, akkor a címre kattintva megtehetitek. A bejegyzés végén pedig egy kuponkódot is találtok, amellyel 10% kedvezményt kaptok.



12pcs Nail Art Foil Gold & Silver Decoration Set Glitter





Tehát összességében tényleg vegyes érzéseim vannak, mivel hihetetlenül megkedveltem ezt a körömlakkot. Annyira, hogy tényleg nagyon sokat viselem. De a minősége csapni való, és kiborító, így erős idegzetűeknek ajánlom, akik tényleg beleszerettek. A fóliákkal azonban semmi gond nincsen, azt mindenkinek meleg szívvel ajánlom. :)

A kollekció többi tagja:



A kód:





Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Twitter   |   Pinterest   |   Instagram 





9 comments:

  1. na ő nekem nem, de ezt a "színváltósságot" ismerem a szintén CG Four Leaf Clovertől :D az élénk menta-kórházzöldtől kezdve a majdnem neonzöldig ő is produkál sokmindent :D

    ReplyDelete
  2. Nagyon ütős ez a CG lakk, beleszerettem. :) És a díszítés is szuper lett, jól kitaláltad. :)

    ReplyDelete
  3. Szép, nagyon vibráló, de én nem hinném, hogy viselném, ahhoz túl vad számomra :D jól néz ki ezzel az arany fóliával! :)

    ReplyDelete
  4. Nagyon jól néznek ki együtt! :) Ezt a szettet BP-ről én is megrendeltem, az ezüst nagyon jó, az arannyal viszont megjártam...a NYC Turbo Dry kioldott belőle vmit, amitől elzöldült a körmöm, és mivel semmi se tudtam leszedni, le kellett növesztenem :(

    Mystyck
    lakk-hatas.blogspot.hu

    ReplyDelete
  5. gorgeous Maria!!
    www.theglitterarty.com

    ReplyDelete
  6. Hű, hát nagyon mutatós, de nekem nem való ez az élénk szín, főleg nem ekkora kiszerelésben. Attól meg idegbajt kapnék, hogy ilyen hamar pattogzik.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hjajj, azt ne is mondd..... =/ Most viszont egy szupertartós manikűröm van, nemsokára majd bemutatom. ;)

      Delete
  7. barbi: Igen, igen, több CG lakknál is előfordul az ilyen. :D Néha rá sem ismerek a képekre (na jó, igen. :D).

    M.: Örülök, hogy tetszik és köszönöm! :)

    Elíz: Óóóó, pedig egy visszafogott öltözékkel nagyon szépen tud mutatni. :)

    Mystyck: Úristen. :S Nekem ilyen nem produkált egyetlen egy alkalommal sem, amikor használtam. :S Bár én a Seche Vite fedőlakkomat kentem rá.

    Avantika Dhir: Thank you! :)

    ReplyDelete
  8. kár érte, mert gyönyörű színe van. ilyen árnyalat még nekem sincs a kollekciómban. MÉG. :D

    ReplyDelete